Bejelentkezés
+36.20.443.8822
Cím
1126 Budapest,
Brassai Sámuel u. 4.
Az
egészséges
élet öröme.
Menü

Legyünk erősebbek a kifogásainknál!

2019.12.27
A statisztikák szerint az emberek 71%-a már a második héten feladja az újévi fogadalmait. Ha szeretnénk abba a csekély 8%-ba tartozni, aki véghez is viszi őket, akkor az alábbi gyakorlattal érdemes megpróbálkoznunk!

A diszkomfort igenis hasznos!

Bármit is szeretnénk elérni az életben, ahhoz lemondás szükséges.

Ha maratont szeretnénk futni, akkor is fel kell kelnünk, ha inkább ágyban maradnánk, és folytatni az edzést, bármilyen fáradtak is vagyunk.

De így van ez akkor is, ha valamilyen komoly pályára készülünk; az egyetemi évek alatt hosszú éjszakákat tölthetünk el tanulással, miközben le kell mondanunk a barátokkal közös programokról.

Az efféle „mentális fájdalom” az ára annak, hogy elérjük azt, amit célul tűztünk ki az életben.

 

A kényelem ára

Robert Leahy, a neves amerikai pszichiáter és író, a célok elérésével járó kellemetlenséget „konstruktív diszkomfortnak” nevezte el. Vagyis tisztában kell lennünk vele, hogy a számunkra fontos dolgok eléréséhez el kell viselnünk bizonyos mértékű kellemetlenséget, frusztrációt, és el kell fogadnunk, hogy ez az élet- és az előrejutás - része.

Ugyanakkor, ha cselekedeteink nincsenek szinkronban a számunkra fontos célok elérésével, az szintén frusztrációt vált ki bennünk, amely ráadásul nem is konstruktív, hanem haszontalan és bűntudatot keltő.

Így ha a kettő közül kell választanunk, logikusnak tűnik, hogy inkább az előbbit választjuk, hisz ugyanúgy diszkomfortos, de legalább előre visz.

 

Ne becsüljük túl a kellemetlenséget!

A legtöbb krónikus halogató képes túlértékelni a dolgokkal együtt járó kellemetlenségeket, ezért indulásképp érdemes követni az alábbi egyszerű gyakorlatot.

Válasszunk egy olyan tevékenységet, amelyet már jó ideje halogatunk, például egy edzésprogramot.
Gondoljuk végig mennyire lesz ez kényelmetlen számunkra, és értékeljük 10-es skálán. ( Ahol az 1-es az enyhén kellemetlen, a 10-es pedig egy kínzókamrával vagy fogorvoslátogatással egyenértékű állapot.)
Ezután hajtsuk végre a kitűzött feladatot.
Végezetül tegyük fel magunknak a kérdést, hogy a várakozásunkhoz képest mennyire volt kellemetlen számunkra, illetve meddig tartott a kellemetlenség.

 

Leahy szerint a legtöbb tevékenységet azért halogatjuk, mert úgy véljük, hogy bizonyos tevékenységek sokkal kellemetlenebbek, mint valójában. Amikor pedig végre rászánjuk magunkat és megcsináljuk, két dolgot tapasztalunk: Nem is volt olyan szörnyű, mint gondoltuk, illetve a vele járó kényelmetlenség nem tartott olyan sokáig, mint amire számítottunk.

Ha ezeken túljutunk, további pozitív érzéseket is tapasztalhatunk: Egyrészt büszkék lehetünk magunkra, hogy elvégeztük a feladatot és hogy hatékonyak voltunk. Másrészt megnő az önbizalmunk, és úgy érezhetjük, hogy készen állunk a következő feladat elvégzésére.

 

Az újabb célok elérésében a craniosacralis terápia is támogathat minket azáltal, hogy segít megszabadulni a stressztől, a minket nyomasztó lelki vagy fizikai problémáktól, hogy erősebb immunrendszerrel, minden szempontból feltöltődve vághassunk neki egy sikeresebb esztendőnek.