Rólam írták
"Bátran kijelenthetem, hogy ez volt a legjobb befektetés, amit az egészségemmel kapcsolatosan meghozhattam. "
Pénzügyi vezetőként dolgozom a versenyszférában, és talán nem titok, hogy az effajta munka fokozott felelősséggel és stresszel jár. Így természetesen én is rendkívül stresszes és feszült voltam, képtelen voltam ellazulni, kikapcsolni, normális életet élni. Még akkor sem tudtam lazítani, ha pár napra elutaztam a barátnőmmel wellnessezni vagy pihenni. Esténként nehezen aludtam el, mert az agyam már a következő napi feladatokon kattogott, vagy ha el is aludtam, hajnalban felébredtem és csak forgolódtam álmatlanul.
Hogy minden kerek legyen mindehhez magas vérnyomás, gyomorégés és állandó ingerlékenység is társult. A craniosacralis terápiára barátnőm zavart el, mintegy ultimátumként. Vagy változtatok az életemen, vagy külön folytatjuk, mert ő nem akar egy "munkaalkoholista" emberrel élni. Persze nem igazán hittem a dologban, de mivel korábban már számtalan módszert kipróbáltam és vagyonokat költöttem egyéb kezelésekre- na meg szerettem volna megtartani a barátnőmet- beadtam a derekamat. Összesen öt kezelésen vettem részt Péternél, és az állapotom folyamatosan és látványosan javult, a stressz tünetei kezelésről kezelésre mérséklődtek, egyre kipihentebb, energikusabb és kiegyensúlyozottabb lettem.
Bátran kijelenthetem, hogy ez volt a legjobb befektetés, amit az egészségemmel kapcsolatosan meghozhattam. Ajánlom minden sorstársamnak – gondolom vagyunk néhányan - akik szeretnének leszámolni a stressz ideg-és lélekölő hatásával. Manapság már nem visel meg igazán semmi, sokkal könnyedebben veszem a kihívásokat, újra élvezem a munkámat és a szabadidőmet. Remekül alszom, a vérnyomásom normalizálódott és a gyomorégésnek is búcsút inthettem. A többiről pedig kérdezzék meg a barátnőmet! :) Köszönöm Péter!

Péter, Veszprém
Ha ilyen lesz a mennyország, mint amilyen ez a kezelés volt, akkor az nagyon jó lesz!
Kati néni, 91 éves, Veszprém
"...kitartással, kezelésekkel, elegendő folyadékkal egyre szebbnek láthatom a világot."
2014 novemberében szívbillentyű és epekő műtéten estem át, a kettőt egyszerre egy időpontban 5 órás altatás alatt végezték. A műtét másnapján homályosan láttam, egyik szemüvegem sem volt jó, amire azt mondták el fog múlni, az altatás utóhatása.
Sajnos nem múlt el, kiderült látótér kiesésem lett, az orvosok nem tudtak segíteni.
A feleségem az interneten talált rá a craniosacralis terápiára és Péterre. Az első kezelés után megkönnyebbülten jöttem ki, sokkal könnyebbnek éreztem a lábaimat, szaporábban tudtam lépkedni az utcán.
A 3. kezelés után már tisztábban láttam. A látásom ma már majdnem teljesen jó, már kocsit is vezetek kisebb utakon, ez nagy boldogság. Le sem tudom írni, milyen jó érzés, hogy nekiállok egy fűkaszát javítani és azt veszem észre, hogy készen van. Eddig nem tudtam megcsinálni, mert nem láttam az alkatrészeket.
Köszönöm Péternek a saját és a családom nevében is, hogy visszaadta az életkedvemet azzal, hogy a látásom folyamatosan javult és a hitemet, hogy kitartással, kezelésekkel, elegendő folyadékkal egyre szebbnek láthatom a világot.

Ferenc, Siófok
"...a kezemet "visszakaptam" és fájdalom nélkül használhatom."
2014. januárjában a jobb kezem középső ujját megműtötték ínhüvelygyulladás miatt kialakult pattanó ujj problémával. A kézsebész orvosom azzal búcsúzott tőlem, hogy nem ez volt az utolsó ujjműtétem, mert reumás a kezem.
A műtét után az ujjamat csak masszírozással tudtam kiegyenesíteni, ami csak rövid ideig tartott. Néhány hónap múlva valóban jelentkezett ízületi fájdalom a jobb kéz kicsi ujjánál is. Mivel jobbkezes vagyok, a két beteg ujj elég nagy akadályt és fájdalmat okozott a mindennapi munkavégzésben (írás, főzés, takarítás, stb.).
Nem szerettem volna újra műtétet és nem adtam fel a gyógyulás reményét. Néhány évvel ezelőtt a tévében láttam egy beszélgetést Gábriel Orsolyával. Nagyon szimpatikusnak találtam a craniosacralis terápiát. Az Ő honlapján találtam rá Péterre. Már a harmadik kezelés után – nagyon boldogan – teljesen kiegyenesedett ujjakkal helyeztem a kezemet Péter elé az asztalra. Az ötödik kezelés után már a fájdalom is megszűnt. Péternek és a terápiának köszönhetem, hogy a kezemet "visszakaptam" és fájdalom nélkül használhatom.
Emésztő szervrendszeri problémám (szinte állandó puffadás) is megszűnt a kezelések hatására. A terápia mellett táplálkozási tanácsot is kaptam. Ma már sokkal jobb a közérzetem. A kezelés számomra jó, kellemes érzés volt. Az idő minden alkalommal gyorsan elszállt. Hálásan köszönöm a munkáját!

Emőke, Ajka
"A hetedik kezelés után a fájdalom teljesen elmúlt és nem jött többé vissza."
46 éves, két gyermekes édesanya vagyok. Már gyermekkorom óta voltak fejfájásaim, ám idővel ezek a fájdalmak egyre sűrűbbé és intenzívebbé, míg a harmincas éveim közepére folyamatossá váltak. Gyakran voltak rosszulléteim, melyhez sokszor hányinger és szédülés is társult, úgy kapkodtam be a fájdalomcsillapítókat, mint más a vitaminokat.
Ebben a tíz évben dolgozni sem tudtam, mert a fejfájás miatt képtelen voltam a hosszan tartó koncentrációra. Az állandó fájdalmak miatt kimerült voltam, fáradékony és egyre
lehangoltabb. Csak feküdtem a sötét szobában, próbáltam elviselni a fejfájást és arra gondoltam, hogy nem így képzeltem el az életemet.
Természetesen minden lehetséges orvosi vizsgálatot elvégeztek nálam, voltam neurológusnál, pszichológusnál, belgyógyásznál, szemészeten, reumatológián, volt CT és MRI vizsgálat, de az összes eredményem negatív volt, nem derült ki a fejfájás oka.
Ez után jöttek az alternatív kezelések, természetgyógyászok, szinte mindent kipróbáltam, ami javulást ígért, de sajnos egyik kezelés sem segített.
A craniosacralis terápiára az unokaöcsém hívta fel a figyelmemet, aki szintén krónikus fejfájással keresett fel egy terapeutát, és a kezelések gyors javulást, majd tünetmentességet hoztak nála.
Mivel vesztenivalóm nem igen volt, én is felkerestem Pétert és neki is láttunk a munkának.
Hihetetlen, de a fejfájásom már az első kezelés után minimálisan csökkent. 10 év után eljött az első nap, hogy nem kellett bevennem semmilyen fájdalomcsillapítót! Ez persze komoly lendületet adott a folytatáshoz. Jártam tovább a kezelésekre, melyek kellemesen ellazítottak, úgy, ahogyan már nagyon régen nem éreztem magam. A negyedik kezelés után 2 teljesen fájdalommentes napom volt. Sírtam a boldogságtól!
A hatodik kezelés után 1,5 hét fájdalommentes volt. A férjem nem ismert rám.
A hetedik kezelés után a fájdalom teljesen elmúlt és nem jött többé vissza.
Mit mondjak, nem hiányzik… Megváltozott az életem, újra jókedvű, kiegyensúlyozott ember vagyok, aki képes újra másokra figyelni (eddig a saját fájdalmammal voltam elfoglalva), nevetni, játszani, minőségi időt tölteni a gyerekeimmel és a férjemmel. 2 hónappal ezelőtt munkát is kaptam, tíz év kihagyás után visszatérhettem dolgozni. Végre úgy élhetem az életemet, ahogy azt mindig is szerettem volna.
Hálásan köszönöm Péternek és persze a craniosacralis terápiának, hogy visszakaphattam önmagam!

Eszter, Veszprém
"A hetedik kezelés után csodák csodájára elmúlt a derékfájás is."
42 éves férfi vagyok, könyvelőként ülőmunkát végzek. A panaszaim 3 hónappal ezelőtt kezdődtek derékfájással és a lábaimba kisugárzó fájdalommal. A fájdalom a fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők hatására sem enyhült, sőt idővel már a járás is nehezen ment és a munkámat is alig tudtam ellátni.
Régebben többször volt már idegbecsípődésem, ilyenkor 1-2 hét otthon fekvés után panaszok nélkül folytathattam a munkámat, de most nem így történt. Mivel a folyamatos fájdalomtól már aludni is csak nehezen tudtam, egyre ingerültebbé váltam. Elkezdtem kivizsgálásokra járni, ahol kezdődő gerincsérvet állapítottak meg. Az orvos nem javasolt műtétet, helyette tornára küldött, amit 2
hónapja végeztem minden érdemi javulás nélkül. Mivel a tornán kívül más alternatívát nem tudtak ajánlani, kezdtem elkeseredni. Egy barátom javaslatára, ekkor kerültem Péterhez. Az első kezelés után örömmel tapasztaltam, hogy a lábba kisugárzó fájdalom kicsit csökkent. Bár a derékfájás nem változott, ez azért erőt és bizalmat adott a folytatáshoz.
Amikor a második kezelésre érkeztem a lábba kisugárzó fájdalom már nem folyamatosan, csak szakaszosan jelentkezett, végre tudtam aludni, így a közérzetem is jobb lett.
A negyedik kezelés után a lábba sugárzó fájdalom teljesen megszűnt, és végre a derékfájás is csökkent. A hetedik kezelés után csodák csodájára elmúlt a derékfájás is.
Azóta is végtelenül hálás vagyok Péternek és ennek a csodálatos gyógymódnak, hogy visszaadták az egészségemet és az életkedvemet!

László, Budapest
"Köszönöm Petinek, hogy újjávarázsolta az életemet 57 évesen."
A fiam ismeretsége révén találkoztam Petivel, aki szinte újjávarázsolta az életemet. Krónikus betegségeim vannak, illetve voltak: cukorbetegség, magas vérnyomás, nyaki sérv, egyéb ízületi és szemészeti problémák. Amióta járok Petihez a kezdeti 28 db orvosságból ma már csak 8-at szedek, ebből kettő vitamin. A napi négyszeri inzulin adagom szinte a felére csökkent. A nyaki sérvem (3 db volt) melyet műteni kellett volna, a kezelések során eltűnt. A cukorbetegségnek sajnos tudjuk milyen komoly érrendszeri szövődményei vannak. A szememnél a szemfenéknél nagy véres tócsákat találtak, melyek a kezelések után az újabb vizsgálaton már pici tócsákká váltak. A minap voltam egy vizsgálaton, ahol rendben találták az érrendszeremet.
Amióta craniosacralis terápiára járok, mintha kicseréltek volna. Több az energiám, jobb a munkabírásom, nem vagyok olyan fáradékony, nyugodtan alszom. Elhagyhattam a rengeteg gyógyszert a mellékhatásaikkal együtt. Hálás vagyok, hogy találkoztam ezzel a módszerrel, mely ilyen jó közérzetet biztosít számomra. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne változtatni az életén és szeretné elhagyni vagy csökkenteni a gyógyszeradagját. Köszönöm Petinek, hogy újjávarázsolta az életemet 57 évesen.

Magdi, Veszprém
"Kipróbáltam, hatott. A fejfájásnak és a fülzúgásnak a 4. kezelés után búcsút inthettem."
Évek óta rendszeresen visszatérő fejfájás, szédülés, fülzúgás gyötört. Több orvosnál jártam, gyógymódot nem tudtak rá.
A craniosacralis terápiát az interneten fedeztem fel. Kipróbáltam, hatott. A fejfájásnak és a fülzúgásnak a 4. kezelés után búcsút inthettem. Az 5. kezelés óta a szédülés sem jelentkezett. Köszönöm Péternek.

Anna, Veszprém
"...előző kezelés óta a hátfájdalom teljesen megszűnt."
Azt hiszem egy édesanya számára nincs rosszabb, mint amikor a gyermekéért kell aggódnia.
11 éves kislányom, Petra évek óta versenyszerűen szertornázott, nem csupán tehetséges volt, de ez volt az álma, az élete is.
Ám két hónappal ezelőtt váratlanul elkezdett fájni a háta. Először azt hittük, hogy csak egy rossz mozdulat, valami „becsípődés”, de miután egyre kedvtelenebbül ment edzésre, és zokogva jött ki, hogy már nem tudja megcsinálni a gyakorlatokat, komolyan megijedtünk. Voltunk sportorvosnál, reumatológusnál, gyógymasszőrnél, kipróbáltunk jó pár izomlazító krémet-de hiába, a fájdalom nem szűnt meg. Ekkor kerestük fel Pétert. Kicsit tartottam a kezeléstől, de megnyugtatott, hogy Petra közben végig mosolygott és a végén azt mondta nagyon jól érezte magát. Ekkor már tudtam, hogy jó kezekben van. A második kezelésre Petra már hatalmas lendülettel és mosollyal érkezett és magától feküdt fel a kezelőágyra, mert már nagyon várta a kezelést. A hátfájása nagymértékben javult, és hatalmas megkönnyebbülés volt látni, ahogy az életkedve is visszatért, hiszen már attól féltünk, hogy a hátfájás miatt majd abba kell hagynia a szertornát. A harmadik kezelésen Petra már nagyon boldogan jelent meg, előző kezelés óta a hátfájdalom teljesen megszűnt. Több kezelésre nincs is szüksége. Boldogan ígértük meg Péternek, hogy a következő versenyről küldünk neki egy képet, ahogy Petra éremmel a nyakában a dobogón áll.

Szilvi, Balatonalmádi
"...visszaadta számunkra a hitet, hogy Dani hamarosan ugyanolyan egészséges kisfiú lesz, akár a többiek."
Kisfiam Dani, egy szövődményekkel teli, veszélyeztetett terhességből született a 38. héten, 26 órás vajúdás után (vákuummal és könyökkel). Maga a szülés rémálom volt, és ezt valószínűleg Dani is így élte meg, legalábbis megkésett fejlődése, gyengébb idegrendszere erre utalt.
Nagyon nyugtalanul aludt, éjszaka is sokat sírt, órákig kellett járkálni vele. Éber állapotban szinte alig evett, félálomban lehetett csak etetni. Csak ölben volt el, ahogy visszatettük a kiságyába ordított.
Nyaki hypotóniáját 4 hónaposan vették észre. A mozgásfejlődése megkésett, nem fordult hasra, (ha a hasára tettük üvöltött), csak a bal kezét használta, nem emelte a fejét, a figyelmét tartósan nem kötötte le semmi.
Teljesen elkeseredtünk, a neurológiától kezdve a Dévény-tornán át a konduktorig sok mindent kipróbáltunk (több-kevesebb eredménnyel), amikor Péterhez kerültünk craniosacralis kezelésre. Dani ekkor már 6 hónapos múlt.
Jelenleg túl vagyunk 7 kezelésen és Dani állapota azóta sokat javult! A kezelések hatására hétről hétre tapasztalhattuk, hogy kisfiunk kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá válik, figyelme tartósabb. Már önállóan fordul hasra, hosszabb ideig eljátszik hason fekve, szemmel láthatóan már nem kényelmetlen és nem fájdalmas számára ez a pozitúra. A kezeit is elkezdte felváltva használni. Kicsit már enni is jobban eszik, bár ezen még van mit javítani. Nagyon hálásak vagyunk Péternek, hogy visszaadta számunkra a hitet, hogy Dani hamarosan ugyanolyan egészséges kisfiú lesz, akár a többiek.

Anett, Veszprém