Stresszben élni – Munka, vagy pokol?

Folyamatos stresszben dolgozni azonban kicsit olyan, mintha karon fognánk Dantét és alászállnánk immáron hármasban a Pokolba.

Túlzásnak érezzük a szóhasználatot? Ne tegyük. Nem az. Aki dolgozott már huzamosabb ideig stresszben, az tudja, miről van szó. De nézzünk meg egy tipikus munkanapot a témakörben.

A reggeli kelés nagyon nehéz a kialvatlanság miatt, mert úgy elég nehéz pihenni, hogy tegnap kiakadtunk valamin, összevesztünk a párunkkal, majd alvás helyett egész este csak járt az agyunk. Ötkor elaludni pedig szinte már felesleges, amikor hatkor úgyis csörög az óra. De azért elalszunk.

Az érzés, amivel reggel indítunk, gyomorból indul, majd szép lassan felkúszik a fejbe is.

Nem görcsös fájdalom, inkább konstans idegességnek mondható. Jár a láb, matat a kéz.

És a legkedvesebb kérdés hallatán is baltával ugrunk a kérdezőre, valójában azért, mert a munkahelyen ezt nem tehetjük meg. Ott átveszi az uralmat egy rettentően erőltetett higgadtság, amit kissé nevetséges így nevezni, de mi azt szeretnénk, ha valami hasonló látszana kívülről.    

Rengeteg energiát igényel mindez, amit elveszítünk az értékes munkaidőből, s végül a stressz oda vezet, hogy a munka értéke is töredékére csökken. Négy óra van. A gyomrunk romokban. Fejünk zsibbad. Lényegében semmi hasznosat nem csináltunk aznap.

Felvilágosultabb cégeknél ma már az egyik leglényegesebb törekvés a stresszmentes munkahely kialakítása, hiszen az olyan cégvezetőség, amely tíz centiméternél messzebbre is képes ellátni, jól tudja, hogy a hosszú távú hatékonysághoz, így természetesen a profitnöveléshez is arra van szükség, hogy a dolgozók megbecsülve és jól érezzék magukat. 

Rengeteg esetben tehát annak kérdése, hogy munkáról, vagy pokoljárásról beszélhetünk-e, a munkáltató hozzáállásán múlik.

És igen, könnyű ilyet leírni, de a súlyosan stresszes munkahelyet ott kell hagyni. Főleg, ha az ember szeretne még hisztiző unokák miatt álmatlankodni.