Bejelentkezés
+36.20.443.8822
Cím
1126 Budapest,
Brassai Sámuel u. 4.
Az
egészséges
élet öröme.
Menü

A piramis titka

2016.07.02
Abraham Maslow amerikai pszichológus elmélete szerint az embert szükségletei kielégítése készteti cselekvésre, melyek szorosan egymásra épülnek és hierarchikus rendbe állíthatóak. (Ezek a különböző fiziológiai, biztonsági, közösség iránti, elismerés utáni és önmegvalósítási szükségletek)

A piramis csúcsa az önmegvalósítási szükséglet, az egyén azon vágyait jelenti, hogy azzá váljon, amire képesnek érzi magát.

Az önmegvalósítás szükséglete egy belső igény arra, hogy képességeinket kiteljesítsük. Ez persze - képessége és tehetsége alapján - mindenki számára mást jelent. 
Maslow az önmegvalósítást alapvető emberi célnak nevezte, amellyel azonban csak kevesek élhetnek.

Maslow megkülönböztette az ún. hiányszükségleteket (az első négy szükséglet), és a lét, vagy növekedés alapú szükségleteket (az ötödik szükséglet). 
A hiány alapú szükségleteknél a kielégülést átmeneti nyugalom követi, addig, míg a vágy újból fel nem támad. A lét vagy növekedésalapú szükségletek ezzel szemben belső kiteljesedésre, önmegvalósításra ösztönző késztetések. 
(Maslow később a szükségletek hierarchiáját két új szükséglettel egészítette ki: az esztétika és a transzcendencia szükségletével.)

A szükségletek hierarchiájában egy magasabb szinten elhelyezkedő szükséglet csak akkor jelentkezik, ha az alatta levőek már kielégültek. Amikor egy szükséglet kielégül, akkor automatikusan megjelenik a hierarchiában utána következő.

AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁS KRITÉRIUMAI

Maslow szerint az ember csak akkor érez késztetést, illetve képes az önmegvalósításra, ha a hiány alapú szükségletei megfelelően kielégültek.

Az önmegvalósító embert az alábbiak jellemzik:

1. Az itt és most-ban, vagyis a jelenben él

2. Elfogadó
Gyengeségeivel és erősségeivel együtt fogadja el önmagát és a többi embert. Elfogadja a természet törvényeit és az események alakulását.

3. Kreatív és spontán
Cselekedeteiben sablonos megoldások helyett egyéni, eredeti és kreatív megoldásokat alkalmaz. 

4. Megoldás centrikus és filozófiai mélységű
Egy probléma felmerülése esetén konstruktív, gyakorlatias és megoldás centrikus. Gondolkodása elmélyült, foglalkoztatják a lét alapkérdései, filozófiai kérdések.

6. Autonóm és független
Képes a mély és intim kapcsolatokra, függőségek és játszmák nélkül. Képes egyértelműen meghúzni a saját határait, igényli az egyedüllétet, a saját teret.

7. Kulturálisan független és kreatív
A társadalom által diktált és berögzült kultúra, amelynek keretei közt él számára csupán egy választható, alternatív lehetőség, nem kényszerítő erejű valóság.

8. Magas szintű emberi kapcsolatai vannak
Kommunikációja közvetlen, nem érdeklik a formalitások és a szerepjátszás, gondolkodása liberális, empatikus és elfogadó. Nem fél a saját érzelmeitől, vagy attól, hogy ezáltal elveszíti önmagát. 

9. Több csúcsélménye van
A csúcsélmény tulajdonképpen az intenzív önmegvalósítás, személyiségünk kiteljesedése, egyfajta boldog, eksztatikus, katartikus állapotait, mely gyakran spirituális. Az önmegvalósító embereknek több a csúcsélménye, mint a hétköznapi embernek.

A Maslow-féle modell kulcsot adhat a problémáink megoldáshoz. Segít felismerni a társadalom által ránk kényszerített szerepeinket, játszmáinkat, függéseinket, valamint átterelt szükségleteinket. Ha az önismeret, önmegvalósítás útján járva elakadunk, érdemes megkeresnünk azt a kielégítetlen alapszükségletet, ami a hiány érzetet okozza.