Az élet, mint harctér - A pajzsmirigy túlműködés lelki háttere
A pajzsmirigy és a stressz
Pajzsmirigy túlműködésről akkor beszélünk, ha pajzsmirigyünk túl sok hormont termel, és a fokozott aktivitás hatására megnagyobbodik.
A pajzsmirigy fokozott működése az egész szervezetünkre kihat, vagyis minden szerv és szövet anyagcseréje felgyorsul, így a központi idegrendszer működése is.
Általános tapasztalat, hogy betegség kialakulását általában valamely trauma, vagy hosszan tartó stresszhatás előzi meg.
Megnézve a pajzsmirigy túlműködés tipikus tüneteit, ezek jórészt azonosak is azokkal a tünetekkel, melyeket szervezetünk stressz helyzetben (például munkahelyi, családi vagy kapcsolati konfliktus fennállásakor) produkál.
Ilyenek a szapora szívverés, fokozott izzadás, magasabb testhőmérséklet, kézreszketés, jó étvágy ellenére is fogyás, ingerlékenység, nyugtalanság, alvászavarok, vérnyomás emelkedés, melegségérzés, hasmenés.
Normál esetben agyunk csak stresszhelyzet esetén riadóztat, a veszély elmúltával, a konfliktus megoldódásával a nyugalmi állapot is visszaáll, s a fenti panaszok megszűnnek.
Ám a pajzsmirigy túlműködés esetében- akár a tartós stressznél- ott maradunk az állandó vészhelyzet és konfliktus harcterén.
A folyamatos riadókészültség a pajzsmirigy túlműködéséhez vezet, ami a megfelelő hormon kiválasztása által állandó „vegetatív harci készültséget” teremt.
Ha szeretnénk megérteni a betegségünk valódi okát, érdemes feltennünk a kérdést: miért érezzük azt, hogy nekünk mindig résen kell lennünk? Miért érezzük veszélyben magunkat? Miért kell folyamatosan pörögnünk és topon lennünk? Miért gondoljuk úgy, hogy mi sosem lazíthatunk, és kizárólag maximumot nyújthatunk? Miért végzünk el többet (akár mások helyett is), mint amit elbírunk? Miért gondoljuk, hogy mindnet csak mi vagyunk képesek jól csinálni? Miért vállalunk felelősséget mások helyett?
A pajzsmirigy és az idő
A pajzsmirigy túlműködéses ember folyamatosan (túl)teljesít. Emiatt persze stresszes, túlterhelt, túlhajszolt, kimerült, zaklatott, ideges, ingerült, állandóan siet és küzd.
A pajzsmirigy túlműködést épp ezért megközelíthetjük úgy is, hogy az idővel kapcsolatos konfliktusra utal. Úgy érezzük, állandó versenyt kell futnunk az idővel és önmagunkkal, nem lehetünk elég gyorsak, nem lehet elég hosszú a nap, hogy elvégezzük a feladatainkat.
Pedig amikor úgy érezzük nincs időnk senkire és semmire- legkevésbé önmagunkra-, akkor valójában arra nincs időnk, hogy egy pillanatra megálljunk, szembenézzünk önmagunkkal, az mélyebb, elfojtott érzéseinkkel. Olyan, mintha folyamatosan menekülnénk.
Ez esetben eltűnődhetünk, honnan eredhet az élettől való félelem, az idő örökös hajszolása? Mi sürget minket valójában? Mivel nem merünk szembe nézni? Miért érezzük, hogy életünk veszélyes harctér, ahol nincs megállás, pihenés, biztonság, ahol állandóan küzdeni kell?
A gyógyulás útja
Ezt az ösztönös belső hitrendszert sokféle személyes történet indokolhatja (pl magzati vagy csecsemőkori trauma, születési vészhelyzet, gyerekkori bántalmazás, szeretteink elveszítése stb.)
Ennek feltárásban sokféle módszer áll rendelkezésünkre, mely elvezethet minket a végső gyógyulásig- ilyen a craniosacralis terápia is.
Ennél a módszernél a gyengéd érintéseknek köszönhetően ellazulva, szavak nélkül adhatjuk át magunkat ránk törő érzéseinknek, gondolatainknak. Eközben agyunk megkeresi azt a „gócot”, ahonnan problémáink fakadnak, s miközben megszabadulunk a stressztől szervezetünk elkezdi regenerálni önmagát.
